3-4 hét után visszamentem a Dokihoz. Jó volt a közérzetem, kaptam levegőt, a jobb fülem azért még mindig elég siket volt. Megvizsgált, a bal arcüregem tiszta, fülem egész okés, de a jobb fél még mindig ciki, arcüreg gyulladás maradt. Láttam az arcán, hogy nem tetszett neki a dolog, elmondása szerint már meg kellett volna gyógyulnom. Elvégzett egy hallásvizsgálatot, amire nem kellett heteket várnom, és az ára is benne volt a kontrollvizsgálat árában. Ő is tapasztalta a halláscsökkenést, ezért nagyon tanakodott, hogy felszúrja-e a fülemet... Itt picit lefagytam, még sosem szúrták fel a fülem, fogalmam sincs, mennyire fáj, mi történik, hogyan csinálja, mennyire gusztustalan, stb... Végül úgy döntött, hagyjunk időt a gyógyulásra. Megnézte megint kamerával az orrom, látta a "mandulának imponáló" szövetet, de mivel még nem gyógyultam meg, nem akarta kijelenteni egyértelműen.
Aztán jött a CSODA: átfújta levegővel a füleimet. És akkor kipattant a már kábé fél éve dugult jobb fülem! Először fel sem fogtam. Azt hittem, majd jól visszapattan, de nem így történt. Naponta háromszor fülkürt-tisztítást kellett végeznem, hogy járjon a kürtben a levegő, azaz be kellett fogni az orrom, és jó nagyot fújni. De attól a pillanattól fogva nem dugult be, hallottam rendesen! Micsoda felszabadító ereje volt ennek az apró mozzanatnak! Annyira felszabadultam, miután felfogtam, hogy nem tér vissza a dugulás. Kaptam még egy orrcseppet. Esélyesnek látta, hogy a jobb arcüregemben ciszta van, azért nem ürült ki onnan a folyadék. A vizsgálat végén azt mondta, amennyiben újra lesz panaszom, menjek vissza, de reméli nem lesz.
A következő hetekben szárnyakon repkedtem, kaptam levegőt, hallottam rendesen, ez maga volt a varázslat! Azért csak bénáskodtam kicsit, mert az orrcseppet leejtettem, és ugye gyógyszertári üvegcsében volt, és jól összetört, szerencsére már csak kevés volt az alján.
Bár ezerszer jobban voltam, éreztem, hogy valami nincs teljesen rendben. Vissza kéne menni még egy kontrollra. K egy ideje nagyon horkolt álmában, meg nem kapott rendesen levegőt napközben sem, mondtam neki, hogy el nem engedem az sztk-ba, biztosan Ő is allergiás lenne, höhö. Így ketten mentünk a Dokihoz. Én mentem be először, nem izgultam, mert tényleg sokkal jobban voltam, mint 2 hónappal előtte. Szegény Doki jól megvolt fázva, maszkban vizsgált meg. Örültünk nagyon, Tympanometria király, csak picit gagyi a jobb fülem, bal arcüreg tiszta, de a jobb még mindig ciki. Kamera megint, hurrá, már szinte hozzá voltam szokva, pedig képzeld el, mekkora királyság, amikor egy 10 centis merev szálacskát az orrodba túrnak. És ott volt, a híres-nevezetes nemlétező orrmandulám. Csak ott volt, és meresztette a seggét az arcom mélyén, elzárva a fülkürtöt. Biztosan jól szórakozott. Ha már ott járt a Doki, megsasolta az arcüregem felöli részt is, majdnem biztosan kijelentve, hogy bizony ott meg egy ciszta van nagy eséllyel, ezért nem tiszta az arcüreg.
Emésztettem az infókat, de még nem volt vége. Mondta, hogy ne ijedjek meg, de el kell mondania, hogy az orrmandula lehet, hogy nem orrmandula, hanem valami rosszabb. Lehet valami daganat, limfóma, vagy ilyesmi baljóslatú szar. De megnézte a nyirokcsomóimat, nem duzzadtak, így kicsi rá az esély. Mindenképpen ki kell venni, mert nem fognak megszűnni a panaszaim, ha bent marad, vagyis minden kis megbetegedésnél felnagyítja a tüneteket, és fájni fog a fülem továbbra is. Aztán ebből a kedves kis gócból folyamatosan szivárog a trutymó, csordogál vidáman a torkomba, ami roppant gusztustalan. Ő nem műt, de megadta egy kollégája elérhetőségét, bátran keressem őt. Elbúcsúztunk, de láttam, hogy sajnál, vagy nem is tudom, aggódik.
Jóságos K utánam ment be a vizsgálatára, kapott ő is egy gyógyszertári cseppet, hála a jó égnek ez meg is szüntette a panaszait két hét alatt. Őszintén hálás voltam ezért is.
Amíg bent volt a vizsgálaton, kint a váróban elsírtam magam. Végiggondoltam, honnan jutottam el idáig... Évek teltek el, hogy azt sem tudták, mi bajom. Évek, amik alatt talán visszafordítható lett volna ez az egész. Vagy ha nem jövök el ide, hova fejlődhetett volna a szituációm. Az sztk-ban még a cisztát sem vették észre. Eléggé magamba zuhantam, vagy hogy egy kevésbé kultúrált módon fejezzem ki magam, meg voltam b*szódva.
Kisírtam magam, aztán emelt fővel léptünk a jövőbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése