A mozgás és jómagam: 30 éves koromig elég rossz kapcsolatban álltunk. Szükséges rosszként tekintettem bármiféle sportra, "muszáj" elfoglaltságnak tartottam. Gyermekként nem versenysportoltam, az általános iskolában úsztunk (ó drága jó Losonczi, aminek a nyócker közepén tanuszodája volt, imádtam, mindenkire rácsodálkoztam, a te sulidban nincs úszómedence? Bakker :) ) de ennél több nem volt jelen az életemben - jó, hát én angolt tanultam főként, a sport meg tesiórák formájában valósult meg később.
Az iskolai testnevelés óra minden volt, csak a test nevelése nem, szekrényugrás, medicinlabda hajítás, kötélmászás, gyűrű (!!! 1 alkalommal!!! Minek? Miért?) és a szokásos marhaságok. Lássuk be, kit érdekel tizenévesen a zsámolyszökdelés? Akkor lett jobb, amikor a gimi utolsó két évében szabadon röplabdázhattunk, kosarazhattunk, azt nagyon szerettem.
Sose jártam edzésre rendszeresen, világéletemben lusta voltam hozzá, ez az igazság. Teljesen egyetértek azzal, hogy ha már gyerekkorban belénk ivódik a mozgás szeretete, egy életen át elkísér, és hiányzik a testnek, ha nem kapja meg a jussát. Na meg hiányzik a léleknek is.
Hiányosságaimat a mozgással kapcsolatban tökéletesen leírja, hogy csak a fősulin jutott el tudatomig a nagy igazság, miszerint a tanulás, ülőmunka, szellemi tevékenység kipihenésének legjobb módja a mozgás. Az aktivitás. Hogy kiizzadd, lefusd, kiszenvedd a benned forrongó feszültséget.
Persze a tunya életmódnak köszönhető súlyfelesleg miatt huszonpár éves koromra én is túlestem jópár csodafogyókúrán, elkeseredve azon, hogy a sikeres fogyi után két nap múlva mi a kutyáért vagyok ugyanannyi kiló, mint előtte, meg okés, hogy sikeresen elértem az "álomsúlyt", de olyan formátlan vagyok mint a telibeszart zokni - akkor még nem tudtam a nagy titkot: hogy nem a súlyom a lényeg.
Mert lehetek 60 kilósan is szépen formás, meg lehetek 55 kilósan lottyadt. A titok a mozgás, és nem az ugribugri RubintRéka torna Dvd a negyed kilós súlyzócskával, hanem egy jól felépített, szakember által megtervezett edzéstervvel. Na, de nem rohanok előre, amúgy is, kicsit kezdek elkanyarodni attól, amit írni szeretnék.
Furcsa módon a legtöbb ember azért kezd el mozogni, mert észreveszi, hogy picit megpocakosodott, nem jön fel rá a kedvenc nadrágja, vagy mert nem nagyon bírja a fizikai megterhelést, esetleg az "orvos mondta". Elég kevés embertől hallottam, hogy azért kezdtem el mozogni, mert ehhez volt kedvem. Amúgy szerintem mindegy is, mi az indíttatás, a lényeg, hogy ha az ember elkezdi, és rátalál arra a mozgásformára, amiben örömét leli, nyert ügye van. Valahol olvastam, hogy az mozog rendszeresen, aki szereti önmagát. Aki megtiszteli a saját testét azzal, hogy karban tartja, időt szakít rá, és eközben a lelkét is ápolja.
Véleményem szerint azok az emberek, akik nem elégedettek önmagukkal, nem szeretnek időt szakítani a testükre. Sokszor önbizalomhiányuknak kinézetük folyamatos alázásával adnak hangot ("nem veszek fel fürdőruhát, mert undorító a lábam"). Ez persze leginkább a nőkre érvényes. Ki tudja, hányszor mondják, hogy majd jövő héten elkezdem, holnaptól nem eszem ezt meg azt, jövő nyárra lefogyok. Amikor lefogytam, majd minden más lesz.
Persze ezek a kijelentések csak önmagunk megnyugtatására jók, a környezetünkben kábé már meg sem hallják, jön az automatikus válasz, persze, majd jövőre, ráérsz, amúgy is jó vagy így. Ez igaz is: szeretteinket nagyobb vagy kisebb formában is ugyanúgy értékeljük, ha igazán szeretjük őket. Nem azon a (szerintük) 5 kiló súlyfeleslegen múlik bármi. Nyilván más a kérdés, ha a súlyfelesleg, mozgáshiány egészségügyi tüneteket produkál: ebben az esetben odafigyeléssel, türelemmel segíthetünk szerettünknek elindulni a mozgás jótékony útján. A halogatás, kifogások keresése mindig a könnyebb (vagy könnyebbnek látszó) út. Szerintem ha igazán szeretünk valakit, a fejlődésben támogassuk, és ne az önámításban.
Először bennem is az elhatározás ért meg, és elkezdtem terembe, csoportos órákra járni, ahol rátaláltam arra az Edzőre, így nagybetűvel, Szekeres Anikóra, aki irányt mutatott, aki segítségével megtapasztalhattam, hogy a sport nem csak egy szükséges rossz, egy eszköz arra, hogy külsőleg jól nézzünk, hanem ennél a felszínes kérdésnél jóval több: elősegíti személyiségfejlődésünket, segít jobban megszeretni önmagunkat, szárnyakat ad a lelkünknek. Szóval ha olvasol Anikó, itt is nagyon köszönöm Neked :)
Ez a kép írja le számomra a legjobban, mit is éreztem, amikor elkezdtem rendszeresen sportolni.
És ha most ki is maradt pár hónap, és nem sportolok rendszeresen, a mozgás hiánya minden nap ráébreszt arra, hogy már soha többé nem szeretnék sport nélkül élni :) Legyen az jóga, kirándulás a természetben, trx vagy nyújtás - tudom, hogy jó nekem. Ezúton is szeretném minden kedves barátomat ezzel a bejegyzéssel bátorítani, hogy a mozgás jó, a mozgás kell, a mozgás fenekestül felfordítja az eddigi életed, de ezt a változást soha nem fogod megbánni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése