2016. november 26., szombat

Blindspot (Rejtjelek)

"Kedvencek" sorozatom első része következik!

A Blindspot nem feltétlenül nagy kedvencem, nem rágom tövig a körmeim hétről- hétre a folytatás miatt, de mindenképpen jó nézni, pörög, pont annyi titokzatoskodás van benne, amennyi nekem belefér.

Mivel nem szeretnék lelőni semmiféle poént, ezért csak alapsztorit írom le: egy sporttáskában találnak egy nőt, akinek fogalma sincs, kicsoda ő, a teste full teletetoválva, a hátán egy óriási darabon egy férfi neve áll, Kurt Weller, aki az FBInál dolgozik. Nyilván felkeresik őt, de neki sem ismerős Jane Doe. Ezután Weller csapata rájönnek, hogy Jane testén minden egyes tetkó egy rejtjel, ami egy egy-egy bűntényhez vezet. Jellemzően epizódonként egy rejtjelet oldanak meg, de persze közben Jane és az FBI is nyomoznak, hogy kiderüljön ki ő és miért került hozzájuk.



Leginkább a karakterek miatt tetszik a sorozat, mert a cselekmény sokszor annyira hihetetlen már a számomra, hogy bevallom szokott idegesíteni - legyen sok izgi történés, de a tipikus "a főhős megsérül, két óra múlva azért megmenti a világot", "a csapat okos csaja megold minden fejtörőt", és ilyesmik azért zavarni szoktak. Viszont a színészek, a teljes csapat számomra nagyon hitelesek, eladják a sztorit, egytől-egyig tök jók, önállóan és a társaság részeként is. Két évad van jelenleg, nem tudom, lesz-e folytatás, remélem jó a nézettsége és nem hagyják abba :) 

2016. november 14., hétfő

Kedvenc

Amikor a barátaimmal beszélgetek, sokszor mesélünk kedvenc sorozatunkról, könyvünkről. Sorozatok esetében mindig rácsodálkozom, hogy mennyiről nem is hallottam még! Vannak állandóak, amiket figyelemmel követünk (persze amíg el nem kaszálják őket) és folyamatosan kúsznak be újabbak és újabbak. 
A rétestészta, koncepció nélküli sorik hamar feldühítenek - megnézel belőlük 2-3 évadot, és a fő történetszál úgy halad előre, mint én a takarítással (laaaaaassan), és már nekem kínos, hogy elfogyott az ötlet, de még magas a nézettség, ezért még egy jó darabig nem lesz vége, de ha ez bekövetkezik, abban sem lesz köszönet, nesze itt a vége, ja hogy ezt már három évaddal ezelőtt tudtuk? Nem baj, addig is nézték, ez a lényeg. Inkább legyen 3-4 szuper évad, jó zárással, mint 7-8 izzadtságszagú bénázás.
Szeretnék rendszeresen a kedvenceimről írni, mint az eddig taglalt sorozatok, kedvenc regények, kedvenc filmek. Hátha ezzel Ti is kedvet kaptok az adott műhöz, vagy épp ellenkezőleg, el tudjátok dönteni, hogy mire nem áldoztok az időtökből. 

2016. november 13., vasárnap

Macskák...

Asszem Cili kicsit agyilag megbomlott öregségére... Tegnap este mennék fürödni, erre ez a látvány fogad:


Előző este még csak tisztálkodott a kádban, elleste tőlünk :) Azóta Ő és a kád elválaszthatatlanok:



Teljesen biztos vagyok benne, hogy a macskák valami másik bolygóról érkeztek (Cili minden bizonnyal), hogy leigázzanak minket, embereket, csak közben rájöttek, hogy az túl fárasztó lenne, így inkább csak szolgaként tekintenek ránk.

2016. november 11., péntek

Mozgás és lélek

Igyekszem a fejemben kavargó, vagyis hogy témához passzolóan fogalmazzak, éppen guggolásból felugrást produkáló gondolatokat összeszedett formában lejegyezni.

A mozgás és jómagam: 30 éves koromig elég rossz kapcsolatban álltunk. Szükséges rosszként tekintettem bármiféle sportra, "muszáj" elfoglaltságnak tartottam. Gyermekként nem versenysportoltam, az általános iskolában úsztunk (ó drága jó Losonczi, aminek a nyócker közepén tanuszodája volt, imádtam, mindenkire rácsodálkoztam, a te sulidban nincs úszómedence? Bakker :) ) de ennél több nem volt jelen az életemben - jó, hát én angolt tanultam főként, a sport meg tesiórák formájában valósult meg később.

Az iskolai testnevelés óra minden volt, csak a test nevelése nem, szekrényugrás, medicinlabda hajítás, kötélmászás, gyűrű (!!! 1 alkalommal!!! Minek? Miért?) és a szokásos marhaságok. Lássuk be, kit érdekel tizenévesen a zsámolyszökdelés? Akkor lett jobb, amikor a gimi utolsó két évében szabadon röplabdázhattunk, kosarazhattunk, azt nagyon szerettem.
Sose jártam edzésre rendszeresen, világéletemben lusta voltam hozzá, ez az igazság. Teljesen egyetértek azzal, hogy ha már gyerekkorban belénk ivódik a mozgás szeretete, egy életen át elkísér, és hiányzik a testnek, ha nem kapja meg a jussát. Na meg hiányzik a léleknek is. 

Hiányosságaimat a mozgással kapcsolatban tökéletesen leírja, hogy csak a fősulin jutott el tudatomig a nagy igazság, miszerint a tanulás, ülőmunka, szellemi tevékenység kipihenésének legjobb módja a mozgás. Az aktivitás. Hogy kiizzadd, lefusd, kiszenvedd a benned forrongó feszültséget.

Persze a tunya életmódnak köszönhető súlyfelesleg miatt huszonpár éves koromra én is túlestem jópár csodafogyókúrán, elkeseredve azon, hogy a sikeres fogyi után két nap múlva mi a kutyáért vagyok ugyanannyi kiló, mint előtte, meg okés, hogy sikeresen elértem az "álomsúlyt", de olyan formátlan vagyok mint a telibeszart zokni - akkor még nem tudtam a nagy titkot: hogy nem a súlyom a lényeg.
Mert lehetek 60 kilósan is szépen formás, meg lehetek 55 kilósan lottyadt. A titok a mozgás, és nem az ugribugri RubintRéka torna Dvd a negyed kilós súlyzócskával, hanem egy jól felépített, szakember által megtervezett edzéstervvel. Na, de nem rohanok előre, amúgy is, kicsit kezdek elkanyarodni attól, amit írni szeretnék.

Furcsa módon a legtöbb ember azért kezd el mozogni, mert észreveszi, hogy picit megpocakosodott, nem jön fel rá a kedvenc nadrágja, vagy mert nem nagyon bírja a fizikai megterhelést, esetleg az "orvos mondta". Elég kevés embertől hallottam, hogy azért kezdtem el mozogni, mert ehhez volt kedvem. Amúgy szerintem mindegy is, mi az indíttatás, a lényeg, hogy ha az ember elkezdi, és rátalál arra a mozgásformára, amiben örömét leli, nyert ügye van. Valahol olvastam, hogy az mozog rendszeresen, aki szereti önmagát. Aki megtiszteli a saját testét azzal, hogy karban tartja, időt szakít rá, és eközben a lelkét is ápolja.
Véleményem szerint azok az emberek, akik nem elégedettek önmagukkal, nem szeretnek időt szakítani a testükre. Sokszor önbizalomhiányuknak kinézetük folyamatos alázásával adnak hangot ("nem veszek fel fürdőruhát, mert undorító a lábam"). Ez persze leginkább a nőkre érvényes. Ki tudja, hányszor mondják, hogy majd jövő héten elkezdem, holnaptól nem eszem ezt meg azt, jövő nyárra lefogyok. Amikor lefogytam, majd minden más lesz.
Persze ezek a kijelentések csak önmagunk megnyugtatására jók, a környezetünkben kábé már meg sem hallják, jön az automatikus válasz, persze, majd jövőre, ráérsz, amúgy is jó vagy így. Ez igaz is: szeretteinket nagyobb vagy kisebb formában is ugyanúgy értékeljük, ha igazán szeretjük őket. Nem azon a (szerintük) 5 kiló súlyfeleslegen múlik bármi. Nyilván más a kérdés, ha a súlyfelesleg, mozgáshiány egészségügyi tüneteket produkál: ebben az esetben odafigyeléssel, türelemmel segíthetünk szerettünknek elindulni a mozgás jótékony útján. A halogatás, kifogások keresése mindig a könnyebb (vagy könnyebbnek látszó) út. Szerintem ha igazán szeretünk valakit, a fejlődésben támogassuk, és ne az önámításban.

Először bennem is az elhatározás ért meg, és elkezdtem terembe, csoportos órákra járni, ahol rátaláltam arra az Edzőre, így nagybetűvel, Szekeres Anikóra, aki irányt mutatott, aki segítségével megtapasztalhattam, hogy a sport nem csak egy szükséges rossz, egy eszköz arra, hogy külsőleg jól nézzünk, hanem ennél a felszínes kérdésnél jóval több: elősegíti személyiségfejlődésünket, segít jobban megszeretni önmagunkat, szárnyakat ad a lelkünknek. Szóval ha olvasol Anikó, itt is nagyon köszönöm Neked :)
Ez a kép írja le számomra a legjobban, mit is éreztem, amikor elkezdtem rendszeresen sportolni.


És ha most ki is maradt pár hónap, és nem sportolok rendszeresen, a mozgás hiánya minden nap ráébreszt arra, hogy már soha többé nem szeretnék sport nélkül élni :) Legyen az jóga, kirándulás a természetben, trx vagy nyújtás - tudom, hogy jó nekem. Ezúton is szeretném minden kedves barátomat ezzel a bejegyzéssel bátorítani, hogy a mozgás jó, a mozgás kell, a mozgás fenekestül felfordítja az eddigi életed, de ezt a változást soha nem fogod megbánni!

2016. november 6., vasárnap

#PSL #tökfűszer #pumpkinspicelatte

A Starbuckshoz való viszonyomat leginkább a "meh" szócska írja le tökéletesen: első alkalommal, amikor beléptem egy Starbucksba, elfogott az a hű, há, de ámerikai érzés, mennyire menő vagyok, hogy itt fogyasztok, fú. Vagyis akkor még nem fogyasztottam, mert ez bizony Prágában történt, és az összes pénzünket sörre költöttük, így nem maradt egy fitying sem arra, hogy akárcsak közösen elfogyasszunk egy forró italt :) Utólag visszatekintve, nem volt rossz döntés sörre cserélni a "kávét". 

Idézőjelben írom, mert amit nekem sikerült kipróbálnom a Starbucksban, nos, közel sem kávénak nevezhető... Először ittam egy cappuccinot, hát meleg, édes tejíze volt. Másodjára egy jeges kávét, cukor nélkül, csak tejszínhabbal, ez elment, de gyakorlatilag a fele jégből állt, ami egy ilyen borsos árú italnál annyira nem tetszett. Inkább a Burger Kinges jegeskávé. 

És aztán idén ősszel mi sem bírtuk ki, megkóstoltuk a Pumpkin Spice Lattét.



Merthogy idén teljesen szerelembe estem a sütőtökkel, gyakorlatilag minden formában, sütőben sült, krémleves, süti, turmix alapanyag... Imádom a színét, az állagát, gyakori vendég a konyhámban. Most is lapul a hűtőben egy darabka, kitartóan várja a sorsát. 

Szóval becsatangoltunk az Árkádban levő Starbucksba, ahol meginterjúvoltam az eladó csajszit, hogy mennyire van sütőtök íze az italnak. Kiderült, hogy csak enyhe ízt lehet érezni, ne ijedjek meg...aztán furán nézett rám, amikor mondtam, hogy de hát nekem az az íz lenne a lényeg, he! Ketten vettünk egy legnagyobbat, ami 1600 Forintba került, és elkortyolgattuk. Fincsi volt. Messze ez volt a legjobb, amit ott ittam. Később kiderítettem, hogy sütőtök mint olyan nincs benne, és hát kávénak sem igazán nevezhető. Egy évben egyszer ki lehet rá adni ennyi pénzt. 

Aztán most hétvégén adódott volna egy csajos kávézgatás során még egyszer inni, ugyanabban a felállásban, hogy vegyek megint nagyot, a felét meg hazaviszem a drága Otthonülőnek. Nagy meglepetésként ért, hogy elfogyott a cucc (gondolom a szirup?). Szóval no more #PSL. 
Helyette vettem egy Caramel Latte Macchiatot, ami végleg megpecsételte a Starbucks sorsát nálam: elég volt. Édes, meleg, kávéízt nélkülöző ital. És ennyit tud, de azt kurvadrágán. Bár, hogy a Starbuckst védjem egy kicsit, ugyanez a véleményem a Costa Coffeeról is. Aztán az is lehet, hogy én választottam rosszul, és mondjuk Americanot kellett volna inni... De úgy gondolom, ha már ide térek be, akkor csak valami extrát próbálok ki, nem?

Összegezve a véleményem: ha a feelinget akarod megvásárolni, okés, de ha kávét szeretnél, főzd meg otthon a kotyogósban. 


2016. november 5., szombat

Han Solo és Donald kacsa

Hamarosan érkezik a következő Disney Star Wars film, amit őszintén szólva nem várok annyira, mint a tavalyi, eredeti történet folytatást - nem mintha nem hozna lázba az egész Csillagok Háborúja univerzum, erről szó sincs! 
Tavaly már az első percben megvolt a jegyünk a feliratos verzióra természetesen, izgultam, vártam, leginkább Luke Skywalker sztorija okán... Aztán ahogy egyre közeledett a dátum, fokozatosan kerített hatalmába az érzés, hogy hát Mark Hamill nem sokat fog szerepelni ebben a részben... (mindenkiről lehetett valami kis morzsát tudni, Leiáról, Hanról láthattunk képeket, Luke még a plakáton sem volt) És persze igazam lett, az utolsó filmkockán integethettünk is neki egyet, na de sebaj, majd jövőre! Az persze nem most van, hanem JÖVŐRE, szóval emiatt sem hájpolom túl ezt az idei filmet. 

Na de nem is erről akartam írni, hanem a most már konstansan jelenlevő Disney Star Wars merchandise cuccokról... Han Solos kitűző, rohamosztagos kulacs, Kylo Renes uzsidoboz, Tie fighteres alsógatya (!!!), Leia hajas fülmelegítő (jó, ez pont vicces), és hadd ne soroljam tovább, mert számtalan olyan dolog létezik, amit én már el sem bírok képzelni. Mi a gondom ezzel? Nem is a "keressünk a Star Warssal MÉG többet, adjunk el mindenkinek mindent", hanem a most már fő célközönség, a gyerekek bevonása... 


Maradi vagyok-e vagy nem, véleményem szerint a Csillagok Háborúja nem fogyasztható 8-9 év alatt. A jó és a rossz harca persze teljesen értelmezhető a számukra, ezzel nincs is gondom. De a körítés: lövöldözés, fényes, hangos, mély érzelmi konfliktusok, Lucas fantázialényeinek ábrázolása nem kisgyerekeknek való! A gyerekek fantáziáját megmozgatja, de nem tudják feldolgozni a történteket, illetve mélyen, valódi értelmezésben nem is lehet még beszélgetni velük a fel-felröppenő témákról, gondoljunk csak bele: a lázadók a Birodalom ellen (miért lázadnak? Mit akar a Birodalom? Miért undorító az Uralkodó? A gonoszságtól? Az tényleg elcsúfít? Akkor ha nem adom oda Petinek a labdát, akkor gonosz vagyok, és én is olyan leszek? Anakin mit csinált a gyerekekkel a Jedi templomban? Megölte őket? De hát miért? Ők jók voltak, nem? Értem is eljön Anakin? Stb, stb.) kicsit komplexebb kérdéseket vet fel, mint szimplán a jó és a rossz harca. 

A másik gondom pedig az, hogy a gyerekeknek is nézhető besorolásba kerüljön a film, minket, felnőtteket jól átvernek, mert így már nem lehet benne gy-egy véresebb jelenet, durvább történetszövés, mert jaj hát ezt gyerekek is nézik. Lebutított, lecsupaszított, kiherélt verzióra számítok most a Rogue One - nál is.

Na de ne legyen igazam.
Jobb lett volna, ha várnának a gyermekek. Teljen el pár év, érjenek meg a sztorira ők is, nézzék és ámuljanak, mennyire jó is a Csillagok Háborúja (ajh, számomra természetesen csak az eredeti trilógia, na de ez egy másik történet), aztán meg jöhet az X-szárnyús alsógatya! 



2016. november 2., szerda

Boldogság

Cila azt hiszem tudja a titkot. Boldogság nézni, hogy a legegyszerűbb dolognak is örül, nem halogat, hanem él a lehetőséggel - most éppen a csodálatos napsugaraknak, és egy sebtében kirakott szőnyegdarabnak. Neki ennyi is elég, hogy boldog legyen. Nem kell hozzá óriási tévé, a főnök elismerése, úszómedence, vagy kacsalábon forgó ház. Csak tele bendő, nyugalom, és biztonság.

2016. november 1., kedd

Jó vagy nem jó?

Te jó vagy?

Az ember túl sok időt tölt el azzal, hogy másoknak akar megfelelni. Legtöbbször még azt is hiszi, hogy a saját értékrendjét követi - hiszen megfelelni akarását már teljesen magába foglalta, ő maga is elhiszi, hogy az a jó, amit más gondol. 

Valóban így van ez? Mindenkinek ugyanaz a jó?

Sok esetben persze mind ugyanazt tartjuk jónak: jó, ha segítünk valakinek, ellenben ha hideg szívvel elsétálunk a segítségkérő mellett, az nem jó. És sorolhatnám a számtalan példát.

Azonban érdemes elgondolkozni azon, hogy amit más elvár tőlünk, az nekünk jó?

Munka, amit reggel 9 és délután 6 közt végzel, sapka a fejedre, pedig Te nem is fázol, jól fogyasztó autó, mert az gazdaságos, házasság, aztán a 2 gyerek, mert ez a dolgok rendje, saját lakás, öltöny az esküvőre, mert úgy illik, ne játsszál a számítógépen, mert az a gyerekeknek való, legyen diplomád, mert csak akkor vagy ember, menj a temetőbe, most kell, vegyél ajándékot, Te is kaptál, megváltoztál, miért, nem változtál, miért, maradj ugyanolyan, nőjj már fel...

Közhely az is, hogy én csak egyvalakinek akarok jó lenni, magamnak. Valóban? Az ember társas lény, így másokhoz is kell alkalmazkodnia, ugyanakkor hűnek kell lennie önmagához. Ezen a határon lavírozunk, levegőn kifeszített kötélen táncolunk életünk minden pillanatában. Megtaláljuk-e valaha ami számunkra jó? És ezzel megszűnik-e a kötéltánc?






2016. október 6., csütörtök

Az én hangom

Ha szeretnél írni valamit, azt a saját stílusodban, a saját hangoddal érdemes tenni - nem más szavaival, utánozva, hanem a Te egyedi, senki máséhoz nem hasonlítható gondolataiddal.

Rendi. De hol az én saját hangom?! Belül, a gondolataim közt biztosan ott cikázik valahol, igazából sok-sok minden kavarog, lappang, forrong, vagy épp szunyókál, de melyik is az igazi? Hát, azt hiszem, mindegyik.

Nem gondolom, hogy mindig ugyanúgy kell szólnia, hiszen a hangulatunk, lelkiállapotunk is folyamatosan változik - egyik percben minden teljes és szuper happy, a másik pillanatban meg történik valami, és hopp, máris máshogy tekintek a világra. Én legalábbis mindig ilyen érzelmi tengerben úszkálok, és körülvesznek az éppen totál egyszerű, máskor meg irtózatosan bonyolult gondolataim. Összecsapnak körülöttem, aztán pedig elvonul a vihar, és csak ringatózom a felszínen. 

Szóval az én saját hangom az összes suttogás, kiabálás, némelykor rikoltozás, trillázás, dörmögés, áriázás, rikácsolás keveréke. Remek. Akkor ebből hozzunk össze valamit.


Forrás: qouteaddicts.com

Rise and shine

Avagy már megint itt vagyok, de most meddig is maradok?! 
Na, ezt jó lenne tudni. 
Mivel az életben a hosszútávú dolgok mellett teszem le a voksomat, épp ezért a maradásom is minimum egy életre tervezett. Szeretek írni. De nem merek. És most veszem a bátorságot, és írni fogok, akár jó, akár rossz lesz a végeredmény. 
Mit tervezek ide? 
Amik megihletnek, inspirálnak, megmaradnak bennem valamiért. Étel, ital, esemény, gondolat, kép, zene, élmény... Minden és bármi. Tanulni szeretnék, magamtól. 
Welcome újra!